honnan merítsd a főszereplőt?legyen ez az első amin elgondolkozol. hidd el elsőre sok minden eszedbe jut-megformázhatod úgy, mint kedvenc regényed eldugott, szerinted a regény egészében igencsak alulértékelt, és emiatt neked szinte első pillanattól kedves karakterét; lehet nagy ember csak úgy, egy eszmény, ami csak úgy létezik benned, mint mindenki másban, akár bevallja ezt neked, akár nem- miért vallaná?. lehet valós személy, olyan kevesek egyike, akit öntudatra ébredésed óta napról napra percenként, óránként megbizonyosodást nyerő- legalábbis te szeretnéd így hinni- hierarchiádban magad elé helyezvén nem tölt el sem rossz indulat, sem sóvárgás,- önbecsülésed végett hiba lenne azt állítani, hogy bármikor ennek az embenek a bőrébe bújnál, és azzal is tisztában vagy, hogy az ő hibáit hajlamos vagy elbagatelizálni, gyökeres ellentétben környezeted állandóan újabb és újabb hibát elkövető egyéneivel- de egy furcsán kellemes, összeségében mindenképp jó érzésnek könnyedén át tudod magad adni rá gondolván. ezen a ponton kell neked alkotónak először magadba nézned, és mérlegelned személyiséged milyenségét- szimpla tiszteletről beszéltél az előbbiekben, avagy saját büszkeségedől, melyet ideálod táplál azáltal, hogy felemel az idealizátorok szürke posványából, vagy legalábbis valami ilyesmit jelenthet az egyenlő és testvéries bánásmód- gondolod bizakodva. persze mint idealizált egyén, beszélhetsz ismeretlenekről is, kiknek létezése vagy pusztán történelmi jellegű, vagy olyan jelentékeny, melyre rálátással te érthetően nem rendelkezel, de ezen negatívumok némiképp érezhetően megnehezítik tán az őszinte tisztelet releváns visszaadását, melyre végső soron törekszel. magadnak szeretnél adni valamit, ez nem kétséges, hiszen mind saját lelki békéd, mind a rád irányuló figyelem ebbe a kategóriába sorolandó- és ha még nem törted össze dühödben, ismét előkerülhet a mérleg mely személyedről nyelvének apró billenésével ítéletet mondani hivatott.
ekkor támad egy ötleted. kétségkívűl a legmerészebb az imént felsoroltak közül.hibáznod könnyű, megoldanod a feladatod zsenialitást követel-mérlegelj újra, képes vagy e minderre. utánna gondold át a lehetséges buktatókat: amennyiben főhősödül saját karaktered választod, ezerszer letérhetsz a követendő útról, és válhat értekezésed silánnyá, értéktelenné- azaz átlagossá.ettől való rettegésedben még egyszer gondold végig, hogy mi is a célod- a feljebb említett esetleges külső vagy belső jutalmakon túl persze. gondolkozz el rajta, hogy mi volt a végső történés,amely segített meghozni elhatározásod, és annak előzetes ismeretének fényében értelmezd újra a felidézett történést. amennyiben őszinte vagy, márpedig saját magad fikcionlásához legelső sorban erre van szükség, képesnek kell lenned arra, hogy minden külső tényezőt kizárj ebből a történésből, csak arra szabad koncentrálnod, hogy neked mit jelentett mindez- és tán túl hamar, vagy túl könnyen el is érkeztél arra a pontra, amikor levetkőzheted az önző viselkedés vádját. ezen a ponton túl haladva nyerhet csak értelmet minaz amit teszel, gondolsz- ha csak egy pillanatra is képes vagy magadat, mint origot, mint kiindulási alapot kezelni, és lám mindez jelen helyzetedben nem csak utópikus képzelgés, hanem a valóság.idáig eljutva kár lenne visszafordulnod, mész hát tovább, sem többet, sem kevesebbet remélvén tevékenységedtől, mint önmagad, saját motivációid megértését. a dolgokat helyükre raktad, ideje, hogy újra szétdobáld őket, de most a giccses, az elfogadott díszletet nem építheted fel újra, sem mások, sem magad-megerőszakolt- kedvéért.célod az üres porond megteremtése, melyen szabadon mozoghatsz, de el nem bújhatsz.a nézőket pedig átmenetileg távol kell tartanod ettől a porondtól, bármily nehezedre is esik.de őt vagy őt csak beengedhetem, ugye?talán, ezen ráérsz gondolkodni.
